Betöltés…
Betöltés…
Helyszín: Budapest, Budapest,
Immár több mint 450-en dolgozunk azon közösen, hogy nagyvállalati ügyfeleinknek minél komplexebb rendszerintegrációs megoldásokat szállítsunk elsősorban IT, bank- és biztonságtechnikai területeken. Széles skálán mozog a portfóliónk, mely lehetőséget nyújt több üzletágat is átfogó összetett projektek megvalósítására, rugalmasan alkalmazkodunk a piaci igényekhez és nyitottak vagyunk az új technológiákra.
Szoftverfejlesztő csapataink komplett end-to-end enterprise projekteket szállítanak az igények felmérésétől a tervezésen, a fejlesztésen, a tesztelésen és az élesítésen keresztül egészen a támogatásig, így minden terület szakembere részt vesz a folyamatban – agilis módszertan szerint – és a Data Engineer, illetve BI szakértők is szorosan együttműködnek a tanácsadó, Architect, fejlesztő, tesztelő, PO, DevOps és rendszermérnök kollégákkal is.
Jellemzően az alábbi technológiákkal fogsz találkozni: Azure Data Stack, Data Factory, Databricks, Microsoft SQL Server, Fabric / PowerBI, Microsoft Dynamics 365, Oracle stb.
Nagyvállalati rendszerek bevezetéséhez szükséges adattárházak, adatbázisok, adatbázis komponensek és ETL folyamatok fejlesztése.
Adatbetöltési eljárások fejlesztése Azure Data Stack-ben (Data Factory, SQL, Data Lake Gen 2, Databricks).
Adatmozgatás és -transzformálás a rendszer teljes adatútvonalán.
A fejlesztői, teszt és élesítési környezet, valamint az ügyfél támogatása a saját fejlesztésekhez kapcsolódóan.
Részvétel a tervezésben és az ügyféllel való egyeztetésekben az elemző kollégákkal együtt.
Részvétel az elkészült release-ek tesztelésében és a dokumentációban is.
Tanulás, tudásmegosztás és mentorálás egyéni kompetenciák szerint.
3+ év Data Engineering tapasztalat és aktív SQL tudás.
Azure Data Factory tapasztalat
MS Azure tapasztalat.
Python, C# vagy Scala alapok.
Fejlesztési módszertanok ismerete, forráskódkezelés, verziókezelés, tapasztalat nagyvállalati CI/CD és Data pipeline-ok, illetve orchestration eszközök használatában.
Érdeklődés a legújabb technológiák iránt, nyitottság a folyamatos tanulásra, fejlődésre és tudásmegosztásra.
Kommunikációs szintű angol nyelvtudás.
Felsőfokú szakirányú végzettség (lehetőleg informatika, gazdaságinformatika vagy matematika).
Alapbéren felüli juttatások: egészségbiztosítás + szakmai vizsgák anyagi támogatása + korlátlan konditeremhasználat.
Stabil vállalati háttér biztos ügyfélkörrel a versenyszférában.
Hosszú távú karrierlehetőség, folyamatos támogatás, részvételi lehetőség szakmai képzéseken.
Színvonalas munkakörnyezet (Bp. XIII. ker.), modern munkaeszközök.
Összetartó csapat, közös szabadidős programok: pl. grillklub, bringaklub, túraklub, társasjátékklub, crossfit edzések, kispályás foci, darts stb.